Icipici lánynak pettyes a ruhája, kezedre ül, elszáll, s csak bámulsz utána. Mi az?
Katica
A katicabogár a rovarok fajába és azon belül a bogarak rendjébe tartozik. Nagyon sok faja létezik a világban. Hazánkban körülbelül 90 faja él. Picike bogár, méretük 1,5- 12 mm között változhat. Színezetük is különböző vörös, narancs, citrom és narancssárga is lehet. Nem mindegyik katicabogár pettyes. Vannak csíkosak és egyszínűek is. Ez a picike bogár imádja a levéltetveket és az atkákat.
Mese és vers ajánló:
Tóth Anna: Katica
Kicsi vagyok, mégse félek,
Tarka mezőn éldegélek.
Hátam piros, mint az alma,
Hét kis pöttyöt láthatsz rajta.
Hívhatsz engem Katicának.
Fürgén szálló kisbogárnak.
S hogyha pihenek az ágon,
Vagy egy apró vadvirágon,
Óvatosan felemelhetsz,
Csengő hangon énekelhetsz,
Ujjacskádra felsétálok,
Aztán gyorsan tovaszállok.
László Endre: Katica-hívogató
Hová repülsz, merre
szállsz,
meleg otthont, hol
találsz?
Réten hálsz,
erdőn hálsz,
meleg otthont nem
találsz.
Falevélen
vagy fűszálon
fogja le szemem
az álom.
Erre jöttem, erre szálltam,
örülök, hogy rád találtam.
Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.
Devecsery László: Katica
-Kis katica, merre jársz,
égen-földön merre szállsz?
Merre viszed hét pettyedet?
Hadd repüljek távol veled!
-Ég, föld között repít szárnyam,
virágok kelyhe az ágyam.
Szárny nélkül te hogy’ repülnél?
Hét petty nélkül is örülnél?
-Kis katica, repülj messze:
szép, távoli, új egekre!
Szárny nélkül én nem követlek,
hét petty nélkül nem vezetlek.
-Kis katica! Merre jársz?
Égen-földön merre szállsz
A fűszál és a katica
Egy egészen apró fűszál bújt ki a földből. Kíváncsian nézett körbe, hogy lássa, hová érkezett. Milyen érdekes itt! – gondolta, ahogy megcsodálta az eget, a földet, szomszédos társait és a közeli fákat.
A fűszál növekedni kezdett, hiszen melegen sütött a nap, a talaj tele volt tápanyaggal, eső is gyakran öntözte. Ahogy egyre magasabb lett, mind többet látott a világból. Már észrevette a közeli virágágyásban pompázó növényeket, a kerítés mögött ugató kutyát és a szorgalmasan dolgozó hangyákat is. Jól, sőt mi több: remekül érezte magát. Még az időnkénti fűnyírás sem zavarta; először ijesztőnek találta, de nem fájt, a vágástól pedig tovább erősödött, és hamar meg is nőtt újra.
Egyszer egy katicabogár baktatott a fűszálhoz. Apró kosárkát szorongatott, és udvariasan köszönt.
– Szia! Felmászhatok rád? – kérdezte.
– Nem fog az fájni nekem? – aggodalmaskodott a fűszál.
– Nem hiszem – felelte a katica. – Eddig még senki sem panaszkodott. De ha fáj, csak szólj, és azonnal lemegyek.
– Rendben – egyezett bele a fűszál némi töprengés után.
A katicabogár elindult felfelé, és tényleg nem okozott fájdalmat a fűszálnak.
– Miért mégy fel? – faggatózott a fűszál.
– Szeretnék fentről körülnézni, látok-e valahol ennivalót – válaszolta a katica. – Éhes vagyok, és elfogyott az élelmem, gyűjtenem kell néhány falatot. Ezért van nálam a kosárkám. Csak ha fogom, akkor nem tudok repülni, másznom kell.
A fűszál csodálkozott.
– Nekem semmit nem kell tennem, hogy ne legyek éhes – mondta. – Csak felszippantom a talajból a tápanyagot a gyökeremmel, megiszom az esővizet, és magamba szívom a napfényt. Nem kell sehová se mennem.
– Nagyon jó dolgod van – jegyezte meg a katicabogár. – Örülj neki, becsüld meg! Jöhetnek még ínségesebb napok.
A fűszál nehezen tudta elképzelni, hogy más is lehet az élet, mint amilyennek eddig megtapasztalta. Hitte is, nem is a katica szavait.
A katicabogár időközben felkapaszkodott, szétnézett a fűszál tetejéről, meglátott valami neki való élelmet, és lemászott. Elköszönt a fűszáltól, és elindult az ennivalóért.
Hamarosan beköszöntött a nyár. Forrón tűzött a nap, és egyáltalán nem esett. A fűszál szenvedett a kánikulától, és néhány nap után már nagyon szomjazott. De hiába reménykedett, egy csepp eső sem hullott. A fűszál sárgulni kezdett, görnyedten hajladozott a napsugarak alatt. Eszébe jutott, mit mondott a katicabogár, és most már értette, mire gondolt.
Egy tikkasztó délután a katicabogár újra feltűnt kosárkájával. Meglátta a rossz színben lévő fűszálat, és odasietett hozzá.
– Mi a baj? – érdeklődött aggódó tekintettel.
– Nagyon szomjas vagyok – panaszkodott a fűszál. – Túl régen esett az eső, és a nap kiszívja minden erőmet.
– Hozok neked vizet! – kiáltott fel a katica. – A közelben van egy tál víz, az állatoknak tették ki, megmerítem benne a kosaramat.
A katicabogár elment, majd pár perc múlva visszatért. Kosárkája tele volt vízzel, megöntözte vele a fűszálat.
– Nagyon köszönöm – szólt a fűszál.
– Kérsz még? – kérdezte a katica.
– Kérhetek? – sóhajtott a fűszál nagyot.
– Persze – vágta rá a katica.
A bogárka többször is fordult az apró kosárral.
– Hálásan köszönöm – mondta végül a fűszál. – Igazad volt a múltkor, tényleg jöhetnek ínségesebb napok. Jöttek is – tette hozzá.
– Te is segítettél nekem, én is segítek neked – kacsintott a katicabogár kedvesen. – Máskor is szívesen meglocsollak szárazság idején.
Néhány nap múlva szerencsére nagy zivatar érkezett sok-sok esővel, véget ért az aszály. A növények fellélegezhettek a nagy zuháréban, és csillapíthatták szomjukat. A fűszál egészen kizöldült. Újra jól érezte magát, de annak is örült, hogy tanult valami újat, és közben szert tett egy igazi barátra.
Dal és ének ajánló:
Kreatív fejlesztő játékok: