Éltető erőnk a Víz

A Föld bolygó felszínének mintegy háromnegyed részét víz borítja. Ezért is kapta azt a nevet, hogy a kék bolygó. Ha megfigyeljük a bolygónkat akár egy képen vagy egy földgömbön ez jól látható mindenki számára. Víz nélkül nem lenne élet ezen a bolygón.

A Föld teljes vízkészlete körülbelül 1,4 milliárd km3. A becsült vízkészlet több mint 97%-át óceánok és tengerek teszik ki. Mivel ezeknek igen magas a sótartalmuk, így közvetlenül nem használhatjuk ivóvíznek, sem más célokra. Az édesvíz mennyisége csupán 2,7%-a Föld vízkészletének. Ennek nagyon jelentős része (kb. 80%-a) a sarki jégtakaróban található, így ami valóban az élővilág és az emberek rendelkezésére áll a Föld teljes vízkészletének csupán 0,7 %-a. Ez nagyon csekély mennyiség, ezért is nagyon fontos, hogy az édesvíz minden cseppjét meg kell becsülnünk.

A felhasználható édesvíz egy kis része felhők, köd, vízgőz formájában az atmoszférában van jelen. Másik, s egyben nagyobb része a felszín alatt (talajvíz) található, illetve felszíni vízként tavak, folyók stb. alakjában fordul elő. (A világnak azon részein, ahol nincs elegendő édesvíz, sótól megszabadított tengervizet használnak ivásra, főzésre.)

Hogyan vigyázhatunk mi az édesvízre?

• Megpróbálunk a fürdés, fogmosás, mosogatás alkalmával takarékoskodni. Elzárjuk a csapot amikor nincs szükségünk a vízre és nem hagyjuk folyni feleslegesen.

• Megpróbálunk minél kevesebb kémiai és vegyi anyagot felhasználni a háztartásban, amivel takarítunk. Tudatosan próbálunk természetes anyagokra áttérni.

• Nem szennyezzük a vizeinket és környezetünket.

• Az esővizet felhasználjuk locsolásra, öntözésre

A védelem és a megelőzés mellett beszélgethetünk arról a gyerekekkel, hogy milyen vizeket ismernek már? (patakok, folyók, tavak, tengerek, óceánok) A víz útjáról és körforgásáról, vagy éppen, hogy milyen állatokat ismernek, amik a vízben élnek, vagy esetleg a vízpart mellett. Otthon rengeteg lehetőségünk adódik kísérletezni a vízzel, vagy a vízzel játszani (kincseket halászni). Ehhez kapcsolódva gyűjtöttem össze, néhány ötletet.

Kísérletek:

Mi történik a vízzel, ha olaj és festék kerül bele?

Hozzávalók:

• étolaj

• víz

• ételfesték

• pohár

• váza

Az olaj sűrűsége kisebb a vízénél ezért lebeg a víz tetején. Mivel részecskéi is teljesen eltérnek a vízétől, ezért, ha olajos vizet megkeverjük, akkor is megfigyelhető, hogy kis idő elteltével kiül a víz tetejére az olaj.  Az olajjal töltött pohárba ételfestéket csepegtetünk, jól látszik, hogy leül a pohár aljára a festék hiszen a sűrűsége nagyobb az olajnál.  Amikor ezt összekeverjük és beleöntjük a vízzel teli vázába, megfigyelhetjük, hogy a felületi feszültség olyan erős a víz és az olajréteg között, hogy egy darabig képes megtartani az ételfestéket, de kis idő elteltével láthatjuk, hogy a festék elkezdi átküzdeni magát, evvel legyőzi a kialakult felületi feszültséget, és elkezd lesüllyedni. Az ételfesték sűrűbb a víznél is, ezért lekerül a víz aljára, és itt lassan eloszlik, mivel részecskéinek szerkezete hasonló a vízéhez.

Mi történik a borssal és a vízzel, ha mosogatószer kerül az ujjunkra?

Hozzávalók:

• tányér

• víz

• bors

• mosogatószer

A játékos kísérlet azon a tényen alapul, hogy a mosogatószer csökkenti a víz felületi feszültségét. Beszélgethetünk arról, hogy csak az úszik a víz felszínén, ami „könnyebb”, mint a víz. Lebeghet-e valami a vízen, ami nehezebb, mint víz? A folyadék felszínén kialakul egy rétegnyi részecske, amely úgy viselkedik, mintha hártya lenne. Ennek az úgy nevezett felületi feszültségnek következménye, hogy bizonyos tárgyak a vízben nem süllyednek el.  A víz felületén maradnak, bár a sűrűségük nagyobb, mint a folyadéké. Ha a mosogató szer belekerül a vízbe, megváltoznak az erőviszonyok a felszínen, és már nem tudja megtartani a lebegő borsszemeket így azok ennek hatására a tálka aljára süllyednek.

Ismeretterjesztő nagycsoportosok részére:

Mese és dal ajánló:

Zelk Zoltán: Párácska

Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről sem lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, csak hogy láthassák a kis felhőt. A vihar is kézenfogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt. Büszke is volt a felhőpapa és a felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa szomszédainak: – Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle! – Az bizony – mondogatták a felhőszomszédok -, zivatar, de még országos eső is lehet… Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta: ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel, s ne verje le jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágait. Amíg így aggódott felhőmama Párácska sorsa fölött, az egyre növekedett, egyre erősebb lett, s egyedül szaladgált a hegy csúcsai felett. Egyik reggel odaállt szülei elé, és így szólt: – Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látni. Felhőpapa büszkén nézett Párácskára, s így válaszolt: – Menj csak, fiam, vándorold be az eget, szórjál villámokat, mennydörögj hangosan, légy erős, büszke felhő… Felhőmama így szólt: – Menj, fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket a rét virágait, és szelíd légy, mint nénéd, a szivárvány… Párácska egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől, repülni kezdett az égen. Mikor egy erdő fölé ért, hallotta, hogyan sóhajtoznak odalent az ágak: – Ó, felhőcske, öntözz meg minket, mert halálra száradunk! A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai, s megöntözte a tikkadt lombokat. Aztán tovább vándorolt, s egy rét fölé ért. Amikor meglátták az elsárgult fűszálak, mindnyájan könyörögni kezdtek: – Ó, kedves felhőcske, ne hagyj szomjan halni minket! Párácska őket is megöntözte, és boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket. De akkor már bizony nagyon kicsike felhőcske volt, úgy megfogyott az erdő és a rét megöntözése után, hogy még szállni sem tudott volna, ha meg nem könyörül rajta a szél, és nem fogja erős karjai közé. Alkonyodott már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel felkiáltott: – Ó, drága felhőcske, vidítsd fel az én kalászaimat, mert ha elszáradnak, nem süthetek kenyeret a gyermekeimnek! A kis felhő rögtön esővé változott, s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába kereste kis barátját, mert az már eltűnt az égről, hogy tovább éljen falevélben, fűszálban, margarétában, búzában, kenyérben.

Zelk Zoltán: A patak meséje

A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól: - Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen? - Elmondanám - felelte a kispatak -, ha versenyt futnál velem, mert hosszú ez a történet, s nincs időm óra hosszat beszélgetni. De, ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen. A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket. A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze a lombjaikkal, valamennyien tudni akarták, mi van a levélben. De várniok kellett, míg kisüt a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tudott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtudhatták végre, hogy miért olyan sietős az útja a pataknak. - Egyszer régen, nagyon régen, négy testvér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon szerették egymást, boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész világot. Öreg barátjuk, a hegy, azt tanácsolta nekik, hogy az egyik induljon világgá, s ha hazajön, mesélje el a többieknek, hogy mit látott. Így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rívás közben útra kelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jó tanácsokat kiabáltak utána. De hiába várták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt három, a forrás még mindég nem tért vissza. Amikor, aztán a negyedik évben is hiába várták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre, mikor már negyedik éve nem hallottak róla semmit? Így töprengtek, szomorkodtak, mikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül is megszólalt: - Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és hatalmas, hogy három hét alatt sem tudok átrepülni a partjai között. Ő már nem jöhet többé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti menjetek hozzá. Egyéb sem kellett, az egyik forrás rögtön útra kelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza, sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is madár jött el a negyedik évben. - Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből! Nagyon vágyik már utánatok, kér, hogy menjetek el hozzá... Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak: - Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útra keltem. Patakká változtam, s azóta is mindennap elszaladok folyóvá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyóhoz, ő pedig a tengerhez. Így élünk mi négyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk szeretni, amíg világ a világ...

A víz körforgása

Gryllus Vilmos: Zápor

Kaláka: Esődal

Handel: Water Music

Kerek mese: Hal dal

Színezők, kreatív játék ötletek: