Kedves Olvasók és Gyerekek!

Adventi mesekalendáriumunk  23. meséje már elérhető! Ebben a mesében az angyalokról olvashattok ezért fogadjátok sok szeretettel a hozzá választott dalt is Gryllus Vilmostól és a Csurgó zenekartól.  A kirakós darabok elfogytak, reméljük tetszett nektek és biztosan szebbnél szebb alkotások készültek. :) 

December 24-én Zsuzsi vár titeket az utolsó Adventi bejegyzéssel :)
Köszönjük, hogy velünk tartottatok az adventi időszakban!
Kellemes készülődést kívánunk nektek!

December 23. Herceg Petra: Adventi angyalok

Az első vasárnap angyala Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. A második vasárnap angyala A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. A harmadik vasárnap angyala Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. A negyedik vasárnap angyala A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Ha lemaradtatok volna akkor a tartalmakért kukkantsatok be Zsuzsihoz is, amit az alábbi linkeken értek el:

https://www.facebook.com/fejlodjvelem

https://fejlodjvelem.wordpress.com/

Kedves Olvasók és Gyerekek!

Már javában visszaszámlálunk, hiszen itt a karácsony három nap múlva.
Adventi mesekalendáriumunk  21.  meséje már elérhető a kirakós darabjával. 
Ha lemaradtatok volna akkor nézzetek be Zsuzsihoz is, amit az alábbi linkeken értek el:

https://www.facebook.com/fejlodjvelem

https://fejlodjvelem.wordpress.com/

Tordon Ákos: Egy karácsonyi manó története

A manóba! - hát karácsonyi manók is vannak? De vannak ám! Egyről én is hallottam. Egy karácsonyfa- dísz csilingelte el nekem a történetét, amikor egyszer régen díszítettem a karácsonyfát.

Üvegcsengők csengtek, üvegharangok bongtak: akár- ha száz üvegtorkú, üveghangú gyönyörű harang mu­zsikált volna, de Csip-csup, a karácsonyi manó nem hallotta a zengve zengő, csilingelve csilingelő szép ha­rangjátékot, mélyen aludt pirinyó ágyacskájában.

Csillogó üvegdíszek, aranyosak, ezüstösek szálltak a magasba, a fenyőfa zöld ágaira. Ám Csip-csup manó nem látta a díszek ragyogását, a díszeket se látta, hiszen aludt mélyen, s paplan híján hosszú mohaszakállával takarózott.

Ha látott valamit: az hét pillangó volt, hét álombéli lepke, ezüst csermely partján azokat kergette. S ha hal­lott valamit, csak az álombéli csermely zenéjét hallotta.

Az új díszekkel néhány régi is felkerült a fára, régi karácsonyokra emlékező, hajdan ezüst- és aranyfestékbe mártott fenyőtobozok. De a festék már megkopott erő­sen, az ezüst megszürkült, az arany megbámult. Láttukra a gyönyörű, sudár fenyő hevesen megrázkódott.
- Ezer tűhegy s a Gellérthegy! Karácsonyi pompá­mat nem engedem csúffá tenni!

A heves rázkódásra összecsendült a sok drága dísz.

- Kiskarácsony, nagykarácsony, ott a helye a pará­zson! Parázs süsse, megégesse, egykettőre elégesse! Ócska toboz fenyőfánkat ne búsítsa, ne csúfítsa!

Erre ijedtükben sorra lehullottak az ócska tobozdí­szek. Az egyik erre gurult, a másik arra... A harmadik amarra... A legkopottabb odakoppant a karácsonyfa­állvány ezüstre festett vaslábához. A koppanásra, ütődésre Csip-csup manó kiesett az ágyából. Mert ha ed­dig nem, most mondom: a legöregebb fenyőtobozban volt a karácsonyi manó háza.

Csip-csup manó megdörzsölte a szemét, megsimo­gatta a szakállát, s örömében így rikkantott:

- A decemberi nagyharangra, felébredtem karácsony­ra! Hol a sapkám? A kabátom?

Hipp és Hopp! - egyszeriben a fején termett a sap­kája, a testére nőtt a kabátja, s azzal csissz és csossz! - kicsoszogott a tobozházból. Ám a küszöbben megbot­lott és hasra terült.

Nagyon vicces, amikor egy frissen ébredt karácso­nyi manó elterül a földön, biz ki is kacagták a díszek. Csúfondárosan kikacagták, valóságos kacagó muzsikává vált a kacagásuk. A gömbök a gúnyáját kacagták, a trombiták a papucsát, az aranydiók a szakállát, az üveg­harangok a szeme állását, az ezüsteprek és ezüstgom­bák a manósapkáját.

Mi tagadás, csúf volt a kis Csip-csup manó: mohaszakálla csupa gubanc, s oly hosszú, hogy minduntalan bele­botlott. A kabátkáját ócska pókhálóból szabták vagy száz éve, a papucskáját egy szeleverdi pillangó hímezte neki hajdanán, de minduntalan elvétette a hímzést, a manósip­kája még az öregapjáról maradt rá, aki a kökörcsini tün­dérvásáron vette egy jó szóért a bolondos Szél Szepitől; a szemével pedig, ha erre nézett, amarra sandított, bizony hogy a fekete tücsök is szépségszámba ment mellette.

De ő nem bánta rútságát. A drága díszek kacagását se bánta. Feltápászkodott fektéből, leporolta a kabát­ját. Hanem amikor az utolsó porszemet is lefújta a ka­bát ujjáról, hirtelen elámult, mert a fenyőfa törzsében hét rigó énekelt.

Csip-csup manó alig akart hinni a fülének, mert nagy csoda az, ha hét rigó nótázik egy karácsonyfa derekában! Minden karácsnyi manó tudja: ilyen kará­csonyfa a legritkábban terem a világon! Elámultak a díszek is, a csillogó csecsebecsék is, s egyszeriben száz­szor szebben ragyogtak! S már hogyne ragyogtak vol­na, hisz a rigófütty arról tanúskodott, hogy most ezen a karácsonyfán rendezi be szállását a világszép Gyöngytündérke, a karácsonyfák tündére!

No bizony, egyszeriben megnőtt a karácsonyfa! A büsz­keség a mennyezetig növesztette. Lett csillogás-villogás, verseny-ragyogás! A díszek egymást túlszárnyalva ragyog­tak, mert mindegyikük azt szerelte volna, ha őnála rendezi be szállását a zeneszóval érkező Gyöngy tündér!

Csip-csup manó is kapta a seprűjét, és belefogott a nagy- takarításba, mert nem akart szégyenben maradni, ha elporzik előtte a Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!

Hanem a díszek mind egy szálig ráripakodtak:

- Mit akarsz itt, te világcsúfja, világrútja?! Csúfsá­godtól, rútságodtól mi is elborzadunk, hát még a Gyöngytündér! Bújj be a házadba, s ne mutatkozz a színe előtt! Még az orrod hegyét se dugd ki!

Könnyes lett erre a karácsonyi manó szeme. S bár­merre tekintett is a könnyein át, mindenfelé ezerszeres­re torzított torzképét látta ragyogni a fénylő díszeken, akárha görbe tükörbe nézett volna.

Nem is volt egyéb kívánsága: bezárkózni a házába.

Hanem a sok könny miatt elvétette az utat, s épp a legpompásabb dísz szivárványszínű kapuja felé tartott. Hej, megmérgedt erre a büszke dísz, de féken kellett tar­tani a haragját, mert abban a minutumban valahol mu­zsikálni kezdett egy halk szavú öreg zenélőóra, és egy hirtelen kerekedett aranyködből máris előrobogott a ka­rácsonyi Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!

A hat pillangó egyenest a legpompásabb dísz felé tartott. Hogy fénylett, ragyogott erre a dölyfös, drága dísz! Napnál fényesebben, szivárványnál színesebben, s minden káprázatnál káprázatosabban!

Igen ám, de mi történt? A szélesre kitárt kapuban ott remegett a világcsúfja Csip-csup manó. Csúfságá­tól, rútságától megbokrosodtak a lepkeparipák. Hupp! - felborult a lepkefogat, és Gyöngytündérke épp Csip- csup manó rongyos papucskái elé pottyant ki a gyönyö­rű hintóból. Pihepuha volt a hintó belseje, szerencsére Csip-csup manó szakálla a papucsát verdeste; még na­gyobb szerencse, hogy a manószakáll is puha volt, így a pórul járt tündérke nem ütötte meg magát. A manócska gyorsan és gyöngéden a karjába vette, és talpra segí­tette. A karácsonyfák tündérének nem is történt egyéb baja, csupán a homlokát koccintotta össze Csip-csup manó ezer ráncú homlokával, kopp!

Erre nagyot nevettek mind a ketten. Azaz csak Csip-csup nevetett, mert hiszen a tündérek nem nevetnek, hanem kacagnak.

- Bocsáss meg, Gyöngytündér! - borult térdre előt­te a kis manó.

- Mi a szösz? - csodálkozott a karácsonyfák tündé­re. - Te mentetted meg az életemet, és most bocsánatot kérsz tőlem? Én tartozom hálával tenéked! Hap-hap-hap-ci! - hármat tüsszentett, s a harmadik tüsszentésre olyan szép sztaniol palást borult a karácsonyi manó vál­lára, amilyet még nem látott a világ, amióta karácsony a karácsony!

Hej, mérgében szétpukkadt a legpompásabb dísz: pukk! - és már csak a leheletvékony üvegcserepek he­vertek a fa alatt.

- Jaj, szállás nélkül maradtam! - búsult a tündérke.

- Sose búsulj, van nekem egy tobozházam, hajda­nán aranyfestékbe mártották; igaz, azóta megkopott jócs­kán, de tisztaságtól ragyog kívül és belül! Bátran ellak­hatsz benne, és én szívemből örülnék, ha a vendégem lennél - mondta nagy-nagy dadogással Csip-csup manó, mert egyszeriben eszébe jutott a csúfsága, rútsága.

Gyöngytündérke a gondolataiba látott.

- Jó a szíved, Csip-csup manó, épp ezért nem is le­hetsz csúnya: megszépít a szíved jósága. Ami pedig a szál­lást illeti, köszönettel elfogadom a meghívásodat - csilin­gelte cérnavékony hangján a karácsonyfák tündére.

És akár hiszitek, akár nem, színarannyá változott erre az ócska fenyőtoboz: arannyá vált kívül-belül!

Aranyból volt a bútora: az ágy, a dívány, a szek­rény, az asztal és a négy szék, a karosszék és a hinta­szék! A tűzhely és a radiátor, a kád és a mosdó, sőt a vízcsapok is, hogy az aranyajtó aranykilincséről ne is beszéljek! Bár azt még megsúgom: a képszegek is mind színarannyá váltak.

Csip-csup manó mindmáig is dörgöli a szemét a csodálkozástól, pedig a karácsonyfák tündérkéje már rég búcsút vett a tobozháztól, és új lepkefogatán vágtat az új karácsonyok elébe, míg valahol a világon, de mindig csak egyben, egyetlenegy fenyőfa derekában hét rigó rikkantja:

- Mérik a diót! Sütik a patkót! Mérik a mákot! Sü­tik a patkót! Diósat, mákosat! Kalácsot kaptok! Jól is lakhattok karácsonytól újévig, kereken egy hétig! Utá­na meg ehetitek a kalácsnak végit...

Karácsonyi kirakó következő darabja: